Egy vizsla Prágában

Egy vizsla Prágában

Čtvrtek

2008. szeptember 26. - TH

Tegnap este, amikor hazaértem, most először mindent rendben találtam a lakásban. Öcsi sem szűkölt és nyüszített, mikor körülrajongott, és nem 15 percig ugrált körbe, hanem csak 5 percet, ahogy általában szokta. Észrevehetően kezd alkalmazkodni a környezethez. Este sajnos nem volt kint sok kutya, így csak egy 5 hónapos staffordshire bullterrierrel, és Scoobyval játszottunk összesen kb. fél órát. Séta után lementem vásárolni, ezt is teljes nyugalommal viselte, szépen megvacsorázott azalatt. És bizony ma reggel is úgy viselkedett, mint tegnap, a szobában maradt fekve, amikor elindultam dolgozni. Feltételezem, hogy így már ugatni sem ugat napközben, de ezt maximum a kedves szomszédaim tudnák megerősíteni. Remélem, hogy ma este is mindent rendben találok otthon, bár szegénynek a mai az utolsó napja ebben a lakásban, holnaptól otthon lakik már újra! A jövő héttől kezdve ennek megfelelően kissé ritkábban fogok jelentkezni, és az eb jelenlétének hiányában a saját ügyes-bajos dolgaimról számolok majd be, már ami ebből közérdeklődésre tarthat számot családi és ismerettségi köreimben.

A bejegyzés trackback címe:

https://pragaivizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr53682593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HKati 2008.09.26. 14:24:01

Kedves HT!

Jelentem, én is olvasom (szorgalmasan!) Öcsi blogját, csak olyan bonyolultnak találtam a hozzászóláshoz szükséges procedúrát, hogy eddig lemondtam róla. De ha ettől függ, hogy olvashatunk-e rendszeresen Rólad, hát meghoztam ezt az áldozatot.
G. által kért valami eszembe juttatta a skatula oblatokot. Azt nem hoznál?
(Ez vicc volt, nem kell hozni!!!)
Ha ilyen gyorsan javult Öcsi, nem lehetne a szomszédokkal újra tárgyalni?
Engem pl. a cseh nyelvóra is érdekel!

TH 2008.09.26. 14:46:36

De, már megkértem a cégnél a lakásokért felelős leányzót, hogy vegye fel újra a kapcsolatot a lakás tulajdonosával. Ez utóbbi annyit ígért, hogy este visszaszól majd.
A cseh óráról majd írok, amint lesz elég írnivaló róla.
A hozzászólások nem tudom miért igényelnek belépést (én nyitottnak szerettem volna, hogy regisztráció nélkül is hozzá lehessen szólni), mindenesetre remélem nem volt nagyon bonyolult azért a regisztráció.

Gy; 2008.09.26. 15:42:43

HK: Csak tudnám, ki lehet az a G. ?
TH: Az már kiderült esetleg, hogy mit kell csinálni a munkahelyen?

Gy;

TH 2008.09.26. 15:58:37

Gy; 2008.09.26. 15:42:43
Ezt most nem biztos, hogy értem...

Gy; 2008.09.26. 16:09:24

TH 2008.09.26. 15:58:37

Episode 2 - ben említetted, hogy fogalmad sincs, hogy mit kell majd csinálnod a 200 fős irodában.
Gondoltam, hogy hátha kiderült már.

TH 2008.09.26. 16:33:47

Az első mondatodra gondoltam. De már leesett, hogy nyilván abba kötöttél bele, hogy "Gy."-ot írt "Gy;" helyett...:)
A kérdésedre a válasz, hogy most már oszladozik a homály, de egyelőre még semmi konkrétum nincs, valószínűleg a jövő héten kapok valódi feladatot...jobb későn, mint soha...

veto · http://erdokert.hu 2008.09.26. 19:08:52

szerintem az első heti feladatod az új munkaadóid szerint (is) csak és kizárólag Öcsi szoktatása az új városhoz. valamit tudhattak ezek előre :D

TH 2008.09.27. 16:36:51

veto 2008.09.26. 19:08:52
Igen, ez elképzelhető. Persze így, hogy már haza is hoztam, elég értelmetlen volt a dolog, de legközelebb talán könnyebben alkalmazkodik majd újra, amikor ismét kiköltözik hozzám.
süti beállítások módosítása