Egy vizsla Prágában

Egy vizsla Prágában

Orangeways

2009. január 26. - TH

Nos, akkor íme a korábban kirakott, majd leszedett bejegyzés. Ez pedig a 17-i hétvégéről szól, amikor is hazaugrottam, egyrészt, hogy pár dolgot hazavigyek, és hogy pár dolgot otthonról elhozzak. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás az út lebonyolítására a busz. Két társaság is indít napi két járatot Budapestre Prágából, az egyik a Student Agency, a másik a magyar Orangeways. Nagyjából egy időben indulnak, a jegy is ugyanannyiba kerül, viszont az Orangeways-nek kevesebb megállója van (nem megy be Brünnbe). Árban mindkettő kb. 9000 forint egy oda-vissza útra (az Orangeways kicsit olcsóbb), és hasonló szolgáltatásokat is kínálnak: új buszok, stewardess, filmvetítés, működő WC, ingyenes meleg italok, pénzért vásárolható üdítők és szendvicsek stb.

Ezen kívül persze létezik még Volánbusz is, de ott a retúr út 16000 forint körül van...A vonat szintén drága sajnos, pedig egyébként lényegesen kellemesebb, mint buszozni, szívesebben mennék vonattal. Kényelmesebb ülések (több lábtér), lehet járkálni a vonaton, és igen szép tájon megy át.

Szóval az Orangeways-t választottam, mégpedig azért, mert az ő honlapjukon meg lehet venni a buszjegyet online, bankkártyával. Szombat délután mentem haza, és a vasárnap délutáni busszal jöttem vissza. A busz egyébként teljesítette is az ígéreteket, tényleg új, meg csillivilli, meg minden (azt nem ígérték, hogy lábtér is lesz - úgyhogy az nem is volt), bőr ülések, tisztaság stb. Két sofőr plusz a stewardess vitte hát mind a 7 (talán 8?) utast hazafelé. Nem ez volt a cég legnyereségesebb útja, az biztos. Az út elején közölték, hogy ha lehet, a wc-t ne használjuk, csak végszükség esetén, lehetőleg használjuk a megállóhelyeKen levőket. A busz elvileg csak egyszer állt meg Pozsonyban. Mondom jó, kivárom...Amikor megérkeztünk Pozsonyba, megkérdeztem, hogy akkor van-e idő elmenni a mosdóba (amiről fogalmam sem volt, hogy merre van), mondták, hogy HÁÁÁT, ha nagyon sietek, mert csak 5 percre állunk meg, úgyhogy ha megyek, akkor nagyon siessek ám... Szóval a megállóhelyeken használjuk a mosdót, de arra nem kapunk időt...ravaszok! :) Amikor elindultunk Pozsonyból, akkor mondták be a jó hírt: a bécsi járat lerobbant, ezért mi fogjuk hazafuvarozni a bécsi utasokat is. Mindenki igen boldog volt, de hát egyrészt csak plusz 1,5 óra, másrészt remek empatikus érzékkel elképzeltük, hogy a bécsi utasok milyen rettentő boldogok lehetnek, úgyhogy viszonylag nyugodtan és vidáman fogadta a nép a hírt. El is mentünk Bécsbe, beugrottunk a reptérre, aztán a városba valami buszállomásra, és már indultunk is haza. Így legalább voltunk vagy 15en a buszon. A kis kitérő miatt este fél 12-re érkeztünk meg 10 óra helyett. Még pont elcsíptem az utolsó, kocsiszínbe menő 1-es villamost (már nem volt a menetrenden), és így egy 9-es buszt is elértem. Egész egyszerűen hazajutottam. A másnapi visszaút még eseménytelenebb volt, nem volt kerülő, mentünk egyenesen, bár ezúttal bementünk Győrbe is néhány utasért. Mindenesetre az utazás ezen módja, bár nem a legkényelmesebb, de igen olcsó, és aránylag gyors is (6-7 óra a menetidő). Az utak során végig volt filmvetítés, az első úton egész jók voltak, hazafelé már kevésbé. Azt hiszem, hogy ez nagyjából a stewardess ízlésén múlik. Ja, az Orangeways előnye a Student Agencyvel szemben, hogy a filmek magyarul mennek, angol felirattal, míg az utóbbinál csehül mennek szintén angol felirattal.
Az érdeklődők kedvéért elmondom, hogy az Orangeways buszai VDL Bova Magiq (valszeg 148-460 Magnum) típusúak, majdnem 15 méter hosszúak, és persze a lehető legtöbb (61) ülést bepréselő verziójúak...van belőle 57 és 50 személyes is, ott nyilván lábtér is akad már. :) További technikai adatok itt.

Nos, ennyit mára a közlekedés és közlekedéstechnika csodálatos világából.

A bejegyzés trackback címe:

https://pragaivizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr12904306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása