Szerdáról nem tudom, hogy Öcsi mennyit ugathatott napközben, de az biztos, hogy megrágott egy vacak szivacsmatracot, meg az egyik radiátor szabályozógombját. Nem mondhatni, hogy boldoggá tett ezzel, bár annyi pozitívum volt benne, hogy emiatt felemeltem a megrágott matracot, és találtam alatta 100 koronát. :)
Este, amikor elindultunk sétálni, találkoztunk a közvetlen szomszédunkkal, aki egy nyugdíjaskorú néninek tűnt, és éppen beszélgetett egy bácsival az ajtónk előtt. Amikor meglátták Öcsit, rámosolyogtak, és megsimogatták. Ez megnyugtatott engem, hogy akkor mégsem utálja minden szomszéd a házban...:)

Szerdán volt az első angolórám is az irodában egyébként, ami meglehetősen jól sikerült. Egy nagyon lelkes, mosolygós amerikai lány tartja az órát, és ráadásul én voltam az egyetlen tanítvány tegnap, a többiek vagy lógtak vagy megbeszéléseken szenvedtek. A New York Times egy cikkét olvastuk végig, ami a cseh (és a közép-európai) egészségügyről szólt, elsősorban a vizitdíjról és annak hozadékairól. Úgy tűnik, angolra érdemes lesz bejárni. Ma lesz az első cseh óra is, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz!

Ma reggel, amikor elindultam, Öcsi sokkal nyugodtabb volt, mint eddig bármikor. Bent maradt a szobában, még az előszobába sem jött ki elköszönni, ilyen eddig csak otthon fordult elő. Van egy olyan halvány sejtésem, hogy még pár nap, és jól megszokná az itteni helyzetet, de hát ez most már nem fog kiderülni sajnos. Reggel találkoztunk a szokásos esti és reggeli csapattal, amiből az én kedvencem az egyéves Scooby névre hallgató weimari vizsla. ;) Egyrészt gyönyörű, és szép nagyra nőtt, másrészt irigylésre méltóan nyugis és visszafogott Öcsihez képest...feltételezem, hogy ő a lakást sem rágja szét otthon, de ezt sajnos sem tőle, sem a gazdájától nem tudom megkérdezni. Hát egyelőre ennyi, holnap még lesz bejegyzés, aztán megyünk haza, és majd meglátjuk, hogyan tovább.