Egy vizsla Prágában

Egy vizsla Prágában

Pátek, víkend a pondělí, második rész

2008. október 07. - TH

Na, ezután megpróbáltam hazajutni, ez már nem volt olyan egyszerű, mert ahol meg kellett volna találnom az utat a Pilzenká végétől a híd felé, az korántsem volt egyszerű. Úgy döntöttem, hogy egyenesen megyek tovább, követve a "Brno" táblát. Buta ötlet volt. Az út bevezetett egy hosszú, és kanyargós alagútba, amiről nem tudtam, hogy ez a strahovi alagút vagy valami folyománya, nem tudtam, merre kanyarog, de pár km megtétele után kiköpött szépen egy városon belüli gyorsforgalmi útra. Fogalmam sem volt, hol vagyok, és persze le sem lehetett hajtani róla. Aztán persze volt egy lehajtó, ahol azonnal lekanyarodtam, kerestem - és nagy nehezen találtam - egy utcanévtáblát, így végre megkereshettem, hol vagyok. Persze külön öröm, amikor egy utcából több is van, és a térképben levő utcanévlistában NEM tüntetik fel, hogy melyik utca melyik kerületben van - bár ez most akkora gond nem volt, úgysem tudtam, hol vagyok. Miután szerencsésen megtippeltem a valós helyzetemet, visszahajtottam a gyorsforgalmira az ellenkező irányba, és már mentem is vissza. Ezúttal nem hajtottam be a hosszú alagútba, így szerencsésen sikerült lekeverednem az útról. Egy újabb kavargás következett az egyirányú utcák, behajtani tilos táblák és egyéb meglepetések dzsungelében, de végre sikerült áthajtanom valamelyik hídon, így a Táncoló ház mellett rákanyarodhattam a "pesti" rakpartra. Onnan pedig már egyenes út vezet hazáig, nem is tévedtem el. Beszaladtam a Billába, vettem darált marhahúst és Uncle Ben's bolognai mártást, úgyhogy este bolognai spagettit vacsoráztam. Most gonosz módon a hétfői események összefoglalását a harmadik részre halasztom, hogy maradjon izgalom későbbre is...:)

A bejegyzés trackback címe:

https://pragaivizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr88700899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tihi 2008.10.07. 23:40:23

ööööö, ez a ház nem inkább részeg...? :D

TH 2008.10.08. 13:45:22

tihi 2008.10.07. 23:40:23
Hát a negyedik-ötödik sör után biztosan annak tűnik inkább...:)))))
süti beállítások módosítása