Több mint egy hónapja nem írtam egy sort sem, ez nem helyes, tudom, de téma és időhiányban egyaránt szenvedtem. A mai hazaút azonban mindenképpen blogposztot érdemel. A történetből sokat lehet tanulni
- a prágaiak viselkedéséről
- és a szövettel borított szivacsos ülések hasznáról tömegközlekedési eszközökön.
Nos tehát, a Vencel téren felszálltam a 14-es villamosra, hogy az elszállítson engem az Andělig. Viszonylag sok szabad hely volt, így leültem hátul. Ekkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni...izé, szóval azt, hogy a villamos első felében valaki korábban úgy gondolta, hogy az ülés egy nyilvános illemhely, és ennek megfelelően kisdolga elvégzésére használta. A dologra úgy lettem csak figyelmes, hogy egy nő elég hirtelen ugrott fel az ülésről, és a hátsó fertályán egy elég nagy és gyanús folt volt. Ekkor megláttam, hogy az ülés alatt is hatalmas tócsa van, ami szétterjedni kezdett a villamos egész területén szép lassan. A nő a következő megállónál leszállt, és inkább megvárta a következő villamost, de felszállt helyette egy pacák, aki habozás nélkül levetette magát az ülésre. Ez nem meglepő, mert a prágaiak 90%-a igen súlyos ÜKSZ-ben(*1*) szenved. Majd ugyanaz a riadt felugrás és elázott nadrág. Ő nem szállt le. A körülötte ülő és álló utasok persze semmit nem csináltak, hagyták, hogy mindenki leüljön stb., nyilván: ez nem az ő problémájuk. Na, a következő megállónál felszálló fickóhoz végül én rohantam oda, és szóltam, hogy jobban teszi, hogy ha nem ül le...mindezt egy tömör "ne!" felkiáltással, és a padlóra mutogatással jeleztem - gyorsan megértette, hogy mi az ábra. Hálásnak mondjuk egy cseppet sem tűnt. Na, ekkor ragadtam tollat és papírt, és szépen felírtam, hogy "NE üljenek erre a székre". Az egyszerűség és az érthetőség kedvéért angolul írtam, bízván abban, hogy még egy angolul nem beszélő is megérti a HATALMAS betűkkel írt és aláhúzott NOT szót. Na, a papírt szépen leraktam az ülésre. Utasok továbbra is faarccal ültek, ők nem tudnak semmit, nem látnak semmit..."Nic nevidím, nic neslyším, nic nemluvím". Leszálltam az Andělnél, de megálltam megfigyelni a folytatást, mert viszonylag sok felszálló volt. Egy srác ment az üléshez, ránézett a papírra, úgy döntött, hogy nem érdekes, úgyhogy egy hanyag mozdulattal lesöpörte a földre, majd leült. Pár másodperc múlva felugrott, ázott gatya stb. A mellette eddig álldogáló nő csak erre várt, azonnal levetette magát a székre (hozzáteszem, hogy volt még több szabad hely, is, de ez volt a legközelebb az ajtóhoz...), de ő már ott is maradt, mert rajta volt még egy vastagnak tűnő kabát is, gondolom azon át tovább tartott eláztatnia magát teljesen.
Ez az egész helyzet, kezdve a totál közönyös utastársaktól a mindenáron leülni akaró emberekig, nekem teljesen az Örkény egypercesek világát idézte, remélem ezt valamennyire sikerült itt most átadnom...

(*1*) ÜKSZ: Ülőhelykeresési Szindróma. A prágai lakosság nagy részének kortól, nemtől, valamint a megtenni kívánt távolságtól teljesen függetlenül fixa ideája, hogy a tömegközlekedési eszközökön ülni KELL, mégpedig bármi áron. Tehát a huszonéves fiatalok is habozás nélkül beszuszakolják magukat egy belső ülésre, átvergődve a három teli szatyrát is magával cipelő mellette ülőn, mondjuk két megálló kedvéért, hogy aztán a megállóhoz érve csak az ajtó kinyitása után kezdjen el cihelődni, és szép komótosan az ajtóhoz ballagni. Biztos vagyok benne, hogy a prágaiak jelentős része fennmaradna a BKV járatain az első néhány alkalommal...
Ugyanennek a szindrómának a következménye, hogy amikor sokan várjuk a buszt, akkor komoly harcok indulnak meg azért, hogy mielőbb sikerüljön felszállni a buszra, nehogy elfogyjon a hely!!! Speciel én is igyekszem előre kerülni, de csak azért, hogy normális állóhelyet tudjak szerezni, mert ezeken a buszokon a rengeteg ülés miatt abból nem sok jut a népnek, és a kényszerből állva maradók természetesen a szűk folyosókon és az ajtóknál csoportosulva később már nem teszik lehetővé,hogy az ember a középső peronon, a babakocsik helyén, viszonylag kényelmesen utazhasson, hanem inkább összetömörülnek hatan egy négyzetméteren...

Öcsi jelenti, hogy mindeközben jól van, bár a körmét néha fájlalja. Egy picit repedt, de semmi nem látszik, ami miatt fájnia kéne...meglátjuk, hogy hogy alakul, legfeljebb megyünk ismét dokihoz itt. A héten ismét voltunk a Klamovka parkban, sikerült találkoznunk Brascóval, aki első alkalommal kicsit tartózkodó volt, de nem rettegett, de sajnos másnap megint eszébe jutott, hogy Öcsitől borzaszótan kell félni, és így is tett. Pedig Öcsi alig foglalkozott vele, csak épp nem fért a bőrébe, és ugrált, mint bolondgomba a réten (ehh, nem a legsikerültebb hasonlat, de mindegy). Úgy hogy a park látogatását ismét hanyagoljuk egy darabig. Ma reggel annyira fájlalta a lábát, hogy amikor felkeltem, meg sem mozdult, feküdt a kanapén, mint egy kis meggymag (a hasonlatot ezúttal - ha jól emlékszem, de kicsit bizonytalan vagyok - Karel Čapektől lopom, bár ő talán cseresznyemagot írt, de fenntartotta a lehetőséget, hogy mindenki kedvére választhat magának szimpatikus gyümölcsöt). Még akkor is, amikor látta, hogy sétához készülődök. Aztán a nyakörvet látva azért elbicegett az előszobába, hogy ráadhassam. Kifele menet mellettem mint ha pórázon vinném a fent említett meggymagot, és csak az erdőben kezdett kószálni. Szép lassan elfelejtett bicegni, és mire kiértünk a rétre, már ismét önmaga volt, és rohangászott, mint az olajozott istennyila, pontosabban ez esetben, mint az olajozott meggymag. Amikor hazaértünk, az olajos mag szépen megreggelizett, azóta pedig ismét a kanapén szundikál. Egyelőre ennyi a vizslák, olajos magvak és egyebek mindennapi életéről.

Nos, itt az ideje egy új posztnak. Az elmúlt egy hónapban sok minden történt a munkahelyemen, de úgy gondoltam, hogy amíg nem látszik a vége, addig nem is írok róla. Most már nagyjából itt az ideje. Szóval még tavaly év vége fele került új vezető a Monsteren belül a mi részlegünk élére Chicagóban, akinek első lépését februárban láthattuk: leállította azt a projektet, amin a csoportom többi tagja dolgozott. Akkor, amikor az átadásig már csak néhány nap volt hátra, és igen sok munka és túlóra ment bele. Nagy átszervezések indultak, a chicagói csapat kisebb részének új feladatokat adtak, a nagyobb része viszont még nem tudja, mi vár rá; valószínűleg rövidesen elbocsátják őket. A mi csoportunk két JAVA fejlesztőjét még februárban áthelyezték egy másik csoporthoz, Steve-et (aki tesztelő) március elején rakták át, és a héten költözött le 3 emelettel. A főnököm azt mondta, hogy fogalma sincs mi lesz, de biztos ami biztos alapon érdemes "nyitva tartani a szemem".
Így tettem, úgyhogy elküldtem az önéletrajzomat pár helyre, elsősorban Prágában, de megpályáztam egy állást a kies Åland szigetén is. Nos, úgy tűnik, ezekre egyelőre nem lesz szükség, mert a héten megtudtam, hogy én hova kerülök: az emelet  másik végére költöztem, és egyszerre tartozok most két csoporthoz gyakorlatilag, az egyik továbbra is Oracle-lel dolgozik, a másik viszont Microsoft SQL Server adatbázissal dolgozik, és a Monster fő oldalán, a monster.com, .hu, .cz, .fr, .stb :) oldalak adatbázisával foglalkoznak. Úgyhogy úgy tűnik, lesz normális munkám, tanulhatok új dolgokat is, meglátjuk, hogy hogy alakul, ennél a cégnél semmi sem lehetetlen.
Ami szomorú a dologban az az, hogy Chicagoban olyan emberektől készülnek megválni, akik már 7-8-9 éve a cégnél vannak(a Fastwebnél, aminek az oldalához csinálgatom az e-mail reklámkampányok célközönség szűrését), amikor még rég nem volt a cég a Monsteré. Most bizonytalanságban tartják őket egészen a végsőkik, mert ott a felmondási idő csak 2 hét, tehát csak akkor közlik majd a rossz hírt, amikor már van kinek átadni a munkát. Úgyhogy a többség hangulata ott igen pocsék, munkát találni ott jelenleg igen nehéz, és mi innen persze csak drukkolni tudunk nekik, és látni, hogy mire számíthatunk a cégtől, ha feleslegesnek ítélnének minket. Az még szintén érdekes, hogy miközben itt mi már ugye tudjuk, hogy engem áthelyeztek, a chicagói kollégáimnak nem szóltak erről, úgyhogy ők továbbra is osztanak munkát nekem. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy én szóltam nekik arról, hogy bocsi, máshol dolgozok, de mivel őket nem értesítették hivatalosan erről, mondtam, hogy adjanak nyugodtan továbbra is munkát, csak ha lehet, kevesebbet. Ijesztő a káosz, ami a cégnél uralkodik. Nagyon igaz az a mondás, amit valaki mondott nekem itt a cégnél egyszer, hogy a Monster nem azért van, hogy bármit termeljen, előállítson stb., hanem kizárólag pénzt akarnak látni, minél kevesebb munkából. A legviccesebb az volt most, hogy a vezérigazgató körbeküldött egy levelet, hogy küldjünk ötleteket, hogy min spóroljon a cég. Állítólag 2007-ben majdnem 13 millió dollárt keresett, lehet, hogy az ő jövedelmével lehetne kezdeni? Nem tudom, felvessem-e neki az ötletet. :)

Azért az ålandi cégtől remélem, hogy lesz visszajelzés, elgondolkodtató lenne az ötlet. :) "Kicsit" messzebb van Magyarországtól sajnos, viszont érdekes lehet az élet egy ilyen gyéren lakott szigeten, és érdekes lehet egy svéd cégnek (Stockholmban is van irodájuk) dolgozni. Vagy nem, ki tudja... :)

Néhány új képet találtok az albumban a prágai vizsla mappában.

Ismét régen nem írtam, de hát nem is történnek olyan gyorsan itt a dolgok, hogy minden nap lehessen írni róla. Szerdán szabadságon voltam, mert nem volt nagyon kedvem bejönni dolgozni, jó volt egy pihenőnap, ráadásul szép, tavaszi idő volt, úgyhogy Öcsivel körbejártuk párszor az erdőt, igen örült neki, főleg, amikor ebekkel is találkozhatott. Utána Öcsivel nekiláttunk megjavítani a bejárati ajtót, aminek borítását ugye annak idején sikeresen szétrágta. Remélem ma sikerül be is fejezni a javítást...

A hétvégén meg remélhetőleg jó idő lesz, és sikerül Öcsivel nagyobb kirándulásra is elmenni, ne csak mindig az erdőt lássuk. Hát majd meglátjuk, ez tényleg az időjárástól függ. Hát egyelőre ennyi...

Nos, azt hiszem, még nem említettem, hogy Brasco és Terka bár elköltöztek, de nem a távoli és kies Pilsenbe, hanem a Klamovka park mellé. Azóta már találkoztunk a parkban kétszer, Brasco végigrettegte egy pad alá bújva ezeket az ijesztő találkozókat, míg Öcsi boldogan játszott a többi kutyákkal. Úgyhogy megígértem Terkának, hogy egy darabig nem megyünk a parkba. Tegnapelőtt viszont az erdőben újra találkozott a két eb, és meglepő módon Brasco elfelejtette, hogy mennyire is fél. Úgyhogy nagyot játszottak, majdnem úgy, mint régen. Most majd megpróbáljuk apró lépésekkel visszaszoktatni Brascót Öcsihez, ha minden jól megy, a hétvégén újra találkozunk.

Nos, majd igyekszem a könyvből is érdekesebb részeket idézni, de addig is, bemelegítésnek jó lesz egy kis vita a Népszabadságból, mégpedig 2004-ből. Úgy indult a dolog, hogy György Péter írt egy cikket Csányi Vilmos egy tanulmánykötetben megjelent írásáról. Ez a vitaindító cikk. Erre Csányi válaszolt ebben a cikkben, amire György Péter visszaválaszolt. Eredetileg, amikor ezt a kis vitát kinéztem magamnak, hogy majd itt megjelentetem, akkor úgy gondoltam, hogy jól ki is elemzem, és leírom a saját véleményemet a kérdésről. Aztán most úgy döntöttem, hogy a dolog megítélést rábízom azokra, akik - ha annak idején nem került kezükbe az újság - most veszik a fáradságot, hogy elolvassák mindhárom cikket. Szóval szerintem a vita érdekes, legalább belenézni érdemes a fenti cikkekbe.

Jó estét! Hétvégén otthon jártunk villámlátogatáson, pár dolgot elintézni, meg ilyenek. Öcsi szokás szerint végigaludta az autókázást oda és vissza is. Szombaton voltunk vacsorázni étteremben - sikerült is ezt teljesíteni 2,5 óra alatt, majd kimentünk a parkba sétálni, ahol még pont tudtunk köszönni a távozó 7 órás turnusnak (este 9 volt már majdnem), és találkozhattunk végre Vétóval, aminek Öcsi is nagyon örült. Nagy hancúrozás és játék volt, amíg a gazdák (legalábbis én) meg nem fagytak, és mentek inkább haza. Vasárnap viszonylag korán szerettem volna visszaindulni, de Öcsi elkezdett bicegni, és 3 lábon ugrálgatott, és elég letört volt. Az egyik körme napok óta el volt törve, de eddig különösebben sok gondot nem okozott, ezt az állapotot viszont most átvette az eb (eltört -> letört...elég gyér vicc volt, de most csak ez sikerült). Szóval a lényeg az, hogy igen fájlalta a mellső lábát. Az óhegyi állatorvos 6-tól volt nyitva, a kispesti, amit ismerek, 5-től, a szokásos pestszentimrei, ahova szoktunk járni, az 4-től. Úgyhogy vártunk délután 4-ig, majd nyomás P.szt.imrére. A sok várakozó ellenére villámgyorsan sorra kerültünk, és a rendelő alapítódokija fogadott minket. Öcsi kapott a szájára egy textil szájfogót, hogy ne tudjon harapni, befújták a lábát lidokainnal, majd jött a nagy csípőfogó. Öcsi már akkor elkezdett cirkuszolni, amikor a doki még csak a többi körmét vágta, de amikor a kérdéses körömre került a sor, akkor hihetetlen szenvedést adott elő. Ugrált, menekülni akart, és vonyított, ahogy a torkán kifért. Amikor túl volt a dolgon, kapott fájdalomcsillapító szurit, fertőtlenítették a vérző körmét, elállt a vérzés nagyjából, és már indulhattunk is Prágába. Amikor éjfélkor kiszálltunk az erdőnél, már alig bicegett, a reggeli sétánál meg már vígan ugrándozott, és szaladgált, ahogy szokott.

Azért is jó egy ilyen blog, mert az ember kieresztheti a gőzt, ami mások mondjuk, hogy furának tűnő viselkedése okozott. Ma reggel szokász szerint kimentem Öcsivel sétálni az erdőbe, találkoztunk Öcsi jóbarátjával, egy fekete ebbel, akivel nagy kergetőzést csapnak, ha találkoznak. Aztán elmentek, már mi is készültünk lassan hazafele menni, amikor meglátott Öcsi egy idősebb labrador(szerűsége)t. Öcsi gyorsan odarohant, üdvözölte a gazdáját is, a gazdi barátságosnak tűnt, simogatta, úgyhogy Öcsi elkezdett rá ugrálni. Nagy nehezen visszahívtam Öcsit (most már muszáj lesz hétvégenként pár órát az okítására szánni, mert igencsak elkanászodott az utóbbi időben), és indultunk haza. A gazda és az eb jöttek utánunk. Mivel gyorsabban jöttek, mint ahogy mi távolodtunk, levontam a következtetést, hogy örültek Öcsinek, ezért nem bántam, hogy Öcsi visszamenjen még egy kicsit játszani. Az eb nem volt nagyon hajlandó rá, ezért a gazdival barátkozott inkább. A gazda (középkorú fickó) odaért mellém, ott megállt, köszöntünk egymásnak stb., szóval minden rendben levőnek tűnt. Öcsi nyargalászott a kutya körül, rohant vissza a gazdához, simogatás, ugrálás, gazda: ne ugrálj, ne ugrálj!, aztán vissza a kutyához. Ez jó párszor megismétlődött. Aztán mondtam Öcsinek, hogy most már menjünk. Ekkor megint odament a gazdihoz, simogatás, ugrálás, és a fickó ekkor dühösen odafordul hozzám, hogy jó lenne ha megnevelném a kutyát, és nem ugrálna, mert így most tiszta kosz lett a ruhája, és amúgy is. Na most én teljesen megértem, ha valaki nem szereti, ha ráugrál a kutya. De teljesen értetlenül állok a dolog előtt így, hogy előtte simogatta, barátkozott vele stb. Nem a végén kezdett el hirtelen ugrálni, végig ugrálós volt, azért is hívtam vissza az elején. És persze el sem tudtam ezt magyarázni neki, mert a fickó persze csehül beszélt. Szóval ez jól megalapozta a nyugodt reggelemet, de remélem a nap folytatása jobb lesz. :)

Mostanában kezdtem el olvasgatni a címben említett könyvet Csányi Vilmostól. Egyelőre csak összevissza ugráltam benne, nem olvastam végig (ami késik, az nem múlik), de igen érdekes olvasmánynak tűnik. Mondhatnám, hogy kutyákkal foglalkozó könyvek közül az általam látottak közül az eddigi legjobb. Igaz, hogy nem arról szól, hogy hogyan neveljük a kutyát, hogy lesz szófogadó stb., hanem arról, hogy az ebek hogyan gondolkodnak. És ami az igazán érdekes benne, az az eredmény, ami azt mutatja, hogy igen emberi módon. Tehát az, amit a kutyatulajdonosok többsége tapasztal a kutyájánál, az valóban nem csak "beleképzelés" meg elfogultság, hanem tudományosan igazolható sok esetben az ebek igen intelligens viselkedése. Nagyon érdekes az is, hogy mennyire sokat alakított az ember a kutyán, és a kutya viselkedésén. Amikor Öcsi hozzám került, Vétóéktól megkaptam Jan Fennel "Kutyapszichológia" c. könyvét. A könyv fő motívuma az volt, hogy mivel a kutya a farkasoktól származik, ezért minden visszavezethető a hierarchiára, hiszen a farkasoknál is a farkasok az alfa hímre és az alfa nőstényre hallgatnak - ők irányítják a falkát. Az író ebből levezettte, hogy a kutya viselkedése elsősorban attól függ, hogy elfogadja-e gazdáit falkazvezérnek, és a következtetés nagyjából az volt, hogy ha ez egyértelmű számára, akkor minden viselkedési probléma megoldódik, és minden "viselkedési zavar" egyfajta lázadás v. a vezérség kifejezése a kutya részéről. Állandó példa volt a könyvben, hogy ha a kutya felugrál, akkor azzal azt fejezi ki, hogy ő a falkavezér. Na, aki látott vizslát, az tudja, hogy náluk ez végképp nem igaz. No mindegy, a lényeg az, hogy Öcsi pl. nagyjából tudja, hol a helye a ranglétrán, de azt is pontosan tudja, hogy meddig mehet el, hiszen sokszor túl engedékeny vagyok vele (talán). Csányi könyvéből viszont kiderül, hogy azért a kutyáknál ez az alfa-hímes szigorú hierarchiás dolgok már messze nem olyan fontosak, mint a farkasoknál. Innen következik, hogy a szabályszegés nem feltétlenül a hierarchia el nem ismerését vagy félreértését jelenti. A kutyák egy csomó dologban az emberi igényekhez alkalmazkodtak az évezredek folyamán. A könyv igen sok példán keresztül mutatja be, hogy a kutyák milyen összetett gondolkodásra és így bonyolult feladatok megoldására képesek. Így tehát képesek ravasz trükköket kieszelni, hogy ne kelljen szót fogadni vagy tettetni a hülyét, illetve jó eséllyel hazudni is (bár a könyvben Csányi ez utóbbit még nem tekinti bizonyított ténynek). Nekem azért tetszik ez a könyv, mert megerősít abban, hogy egy kutyát családtagnak tekinteni nem egy abszurd hülyeség, valamint sokszor jobban értékelem ha Öcsi valamilyen feladatot jól megold (és jobban fogom a fejem, hogy néha milyen kis butus). Ha van érdeklődés, akkor később szívesen szemezgetek a benne leírt példákból - talán ezzel nem sértek még szerzői jogokat. :)